Az én anyukám világ életemben dohányzott. Egész kicsi koromtól fogva így emlékszem rá, meg arra, hogy nem bírtam elviselni a szagát. Nem szerettem sem azt, amikor a cigaretta ég, sem azt, amikor anyukámnak dohányszagú a keze, és így simogatja meg az arcomat. Ennek ellenére kamaszkoromban magam is rászoktam, mert az menő, mert azt hittem, minden fiúnak ez tetszik, meg mert féltem, hogy a lányok sem vesznek be a társaságba. Először nehéz volt, mert nem igazán ízlett, hosszú időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, mások mit szeretnek benne, de akkor már leszokni sem tudtam. Nem is annyira akartam. Az egyetem alatt mindenki füstölt, így lehetett ismerkedni, meg akkoriban a buliknak is kötelező kelléke volt. Emlékszem, még nem tiltották ki a szórakozóhelyekről a cigarettát, tehát ha valaki táncolni akart, mindenképpen ott kellett hogy maradjon a füstben.
Az első munkahelyemen szoktam le, de ott sem akármiért. Úgy volt, hogy hónapokig küzdöttem szinte legyőzhetetlen fáradsággal, amikor végre orvoshoz fordultam. Hosszan vizsgáltak, és a doktor belengette, hogy esetleg COPD-m van, ami súlyos szövődményekkel is járhat egész életemben, és én annyira megijedtem, hogy azon a héten letettem a cigarettát. Végül a diagnózis mégsem ez lett. Meg kell mondanom, hogy már attól, hogy nem szívtam többet, sokkal jobban éreztem magam. Lassanként aztán megváltoztattam az életemet. Többet kezdtem sportolni, viszonylag rendszeresen meditálok, több időt töltök a természetben, és bevallom, már csak egy férfire vágyok, akivel megoszthatom az életemet.
A leszokást, vagyis a kitartást a leszokásban az is segítette, hogy – annyi év után – utánanéztem a lehetséges kockázatoknak is. Nyilván addig főleg hárítottam, semmiről sem akartam tudni, úgy éreztem, ez a kis élvezet mégiscsak jár nekem. De az, hogy megtudtam, mik kockáztatok, igencsak megerősített. Például ezek lennének:
Kell ennél több, vagy ennyi érv elég lesz?
Ha tájékozódnál még a témában, kattints ide és ide!
Én letettem, Neked is menni fog!
